Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
A BioNovum Kft. Által üzemeltett bionovum.hu weboldal használatával Ön kijelenti, hogy elolvasta, megértette és elfogadta az bionovum.hu használatára és szolgáltatásaira vonatkozó szerződési feltételeket, adatkezelési elveket, és annak minden pontjával egyetért!
Egyet nem értés esetén a rendszert nem használhatja!
Tájékoztatjuk, hogy amennyiben Ön a honlapon keresztül rendel meg tőlünk termékeket, úgy a közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg. Ennek értelmében tartalmazza a jelen dokumentum az Önt és a BioNovum Kft-t illető jogokat és kötelezettségeket, a feltételeket, a szerződéskötés feltételeit, a határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit.
Üzemeltetői adatok
- Cégnév: BioNovum Kft.
- Székhely:1022 Budapest Alvinci út 21
- Adószám: 32674503-2-41
- Cégjegyzékszám: 01 09 436730
- Szerződés nyelve: magyar
- Bank és bankszámlaszám: 11600006-00000002-01394980
Elérhetőségek
- Elérhetőség: bionovum@bionovum.hu
Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre
A termék egy BioNovum Kft. által fejlesztett biotechnológiai eljárással készült, talajba helyezhető, talajszerkezet-javító rendszer. Anyaga mezőgazdasági hulladékból, illetve a mikro élőlények elhalt sejtes állományából áll. A terméket kizárólag a használati útmutató alapján szabad használni, attól eltérni nem lehet, másra használni tilos, egyéb esetben a BioNovum kft. felelősséget nem vállal. A termék emberi fogyasztásra alkalmatlan. A élő anyagból készült, előfordulhat, hogy erős spórák életben tudnak maradni az elölési eljárás során. Így előfordulhat a termék kifehéredése. A terméket eltartani kizárólag száraz és hűvös helyen lehet, ellenkező esetben a környezetében lévő mikroorganizmusok megtámadhatják és megkezdhetik az emésztését. A termék kísérleti termék, ezért használatából adódó károkért a BioNovum Kft. felelősséget nem vállal. Mindenki kizárólag saját felelősségre vásárolhatja meg és használhatja a terméket.
A termék gyártása minimum 2 hónap, de nincs maximális időkorlátja, mert a élő organizmusok növesztése időigényes lehet, és sok váratlan tényező tudja befolyásolni a növekedési sebességet.
Megvásárolható formátumok:
Darabos kiszerelésben: minimum 12 db
Nagy mennyiségű rendelés (500db vagy felette) esetén egyedi árat is biztosíthatunk e-mailes, telefonos vagy személyes egyeztetés alkalmával.
A megjelenített termékek a weboldal szoftverén keresztül illetve e-mailben rendelhetőek meg.
A feltüntetett árak a szállítási költséget nem tartalmazzák, azt a kosár illetve pénztár oldalon lehet kiszámítani.
Termékek rendelhetőek házhozszállítással illetve személyesen is átvehetőek a következő címeken:
1) Mediterrán Kerámia Kft.
Cím: Budapest, Bécsi út 38-44, 1036
Buda Entertainment & Gastro 1. emelet
A termék a Mediterrán Kerámia Kft. által alkalmazott nyitvatartási időben átvehető. Előfordulhat, hogy valami okból a Mediterrán Kerámia Kft. a nyitvatartási időben nem tudja kiadni a terméket, erről a www.mediterrankeramia.hu weboldalon tájékozódhat. Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-18:00
Szombat: 11:00-14:00
Vasárnap: ZÁRVA
2) Szajk
Cím: Szajk, Kossuth Lajos u. 103, 7753
Utóbbi esetben telefonos, e-mailes egyeztetés szükséges. Ellenkező esetben nem áll módunk kiszállítani a terméket.
Áraink bruttó árak, cégünk nem áfakörös.
Szállítási módok
Cégünk partneri kapcsolatban áll a következő szállítmányozással foglakozó közvetítőcéggel
- Név: Noblehunt Kft.
- Székhely: 3264 Kisnána, Béke u 43.
- Cégjegyzékszám: 10-09-039300
- Adószám: 27768592-2-10
- Bankszámlaszám: OTP Bank Zrt. által vezetett 11739030-23927353
- Képviselő: Füleki Alex Levente, ügyvezető
- E-mail cím: office@kvikk.hu
- Telefonszám: +36 30 738 37 61
Az ő általuk ajánlott szállítási módok közül a következők elérhetőek a webes értékesítési felületünkön:
Szállítási díjak
Szállítást a Magyar Posta MPL szolgáltatása végzi. Számukra átadott személyes adatok: Név, E-mail cím, Rendelési adatok, Telefonszám.
Szállítási díjak:
0-80db: 2200 Ft.
80 db fölött: 3600 Ft.
500db fölött: egyedi szállítás
Szállítási idő:
A gyártási idő minimum 2 hónap, de nincs maximális időkorlátja, mert a élő organizmusok növesztése időigényes lehet, és sok váratlan tényező tudja befolyásolni a növekedési sebességet.
Szállítási határidő a legyártott termékekre a csomagfeladás időpontjától számított 3-7 munkanap, egyedi termékmennyiség (amit e-mailben, telefonon vagy személyesen lehet rendelni, a weboldalon keresztül nem) esetén megállapodás szerint alakul.
Rendelés kifizetési módjai:
Utánvétes fizetés:
Jelen pillanatban a BioNovum Kft. utánvétes fizetést nem tud fogadni.
Készpénzes fizetés személyes átvétel esetén:
Az interneten kiválasztott termékeket lehetősége van készpénzben is kifizetni amennyiben a személyes átvételi módhoz kapcsolódóan ezt választja fizetési módnak.
Online bankkártyás fizetés:
Jelen pillanatban a BioNovum Kft. bankártyás fizetést nem tud fogadni.
Bankszámlára történő átutalás:
Az interneten kiválasztott termékeket lehetősége van banki átutalással is fizetni. Amennyiben ezt a fizetési módot választja, csak akkor kezdjük el gyártani a terméket, ha a rendelésben feltüntetett összeg bizonyíthatóan beérkezett a BioNovum Kft. számlájára.
Bankszámla adatai:
- Bank: ERSTE BANK HUNGARY ZRT.
- Számlaszám: 11600006-00000002-01394980
- IBAN: HU72 11600006-00000002-01394980
- BIC: GIBAHUHBXXX
Regisztráció
Vásárlás felhasználói regisztrációval és anélkül is lehetséges. A regisztráció előnye, hogy amennyiben legközelebb is szeretne tőlünk rendelni, adatait nem szükséges újonnan megadni, több szállítási/számlázási címet is felvehet, valamint rendelési folyamatát is nyomon követheti.
Ügyeljen az adatok pontos megadására, hogy a kiszállítás zökkenőmentesen történhessen.
Regisztráció menete:
Regisztrációt lehet kérvényezni fizetési folyamat közben, illetve a bejelentkezés nélkül a Fiókom oldalon.
Mind a két esetben a jelszót e-mail-ben kapja meg a felhasználó, amit a Profil menüpontban tud megváltoztatni. A fiók bármikor törölhető, kérésre a személyes adatok is törlésre kerülnek 5 munkanapon belül.
A megrendelés folyamata
1. A termék adatlapján rákattint a „Kosárba” gombra, amikor a termék belekerül megtekintheti annak tartalmát.
2. A vásárlás további folytatásához kattintson a „Vásárlás folytatása” linkre, mellyel visszakerül az iménti termék adatlapjára.
3. Járjon el az 1-es pontban leírtak szerint minden megvásárolni kívánt termék esetében.
4. Amikor minden óhajtott terméket elhelyezett a kosarában kattintson a „Kosár” dobozra, hogy megtekinthesse annak tartalmát, vagy egyből termék belehelyezésekor is oda jut. A kosárban a termékeket törölheti, mennyiségüket módosíthatja a sorban megadott beviteli mezőbe való mennyiség megadásával.
5. A kosárban található „Megrendelés” gombra kattintva haladhat tovább a megrendelés folyamatában. Itt választhatja ki a szállítási és fizetési módokat, majd ezután kell megadnia a megrendeléshez szükséges adatokat.
6. Az adatok megadása után a Megrendelés gombra kattintva elküldheti megrendelését.
7. A rendelésről a rendszer egy automatikus e-mailben tájékoztatja.
A megrendelés akkor válik élővé, ha azt az ügyfélszolgálat telefonon/e-mailben visszaigazolja.
Elállás joga
Fogyasztónak a Ptk. 8:1. § 1. bekezdés 3. pontja szerint csak a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy minősül, így jogi személyek nem élhetnek az indokolás nélküli elállási joggal! A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szerint megilleti az indokolás nélküli elállás joga. A fogyasztó az elállási jogát
a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén
aa) a terméknek,
ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek, a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított határidőn belül gyakorolhatja, mely határidő 14 nap.
A jelen pontban foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e pontban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja. Ha a szerződés megkötésére a fogyasztó tett ajánlatot, a fogyasztót a szerződés megkötése előtt megilleti az ajánlat visszavonásának joga, ami a szerződés megkötésére kiterjedő ajánlati kötöttséget megszünteti. Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása
A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.
A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége
Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap.
A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni. Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, az Eladó legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket, így a szállítási díjat is. Felhívjuk a figyelmét, hogy ez a rendelkezés nem vonatkozik a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási mód választásával okozott többletköltségekre. Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.
Többletköltségek
Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk.
Visszatartási jog
Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.
A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén
A termék visszaszolgáltatása
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve az Eladónak vagy az Eladó által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.
A termék visszaszolgáltatásával kapcsolatos közvetlen költségek viselése
A fogyasztó viseli a termék visszaküldésének közvetlen és közvetett (beleértve a visszaküldés során keletkezett meghibásodást is) költségét. A terméket az Eladó címére kell visszaküldeni. Ha a fogyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja az üzlethelyiségen kívül vagy távollévők között kötött – szolgáltatás nyújtásra vonatkozó – szerződést, köteles a felmondás vállalkozással való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a vállalkozás számára megfizetni. A fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell megállapítani. Ha a fogyasztó bizonyítja, hogy az ily módon megállapított teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alapján kell kiszámítani. Kérjük vegye figyelembe, hogy utánvéttel vagy portósan visszaküldött terméket nem áll módunkban átvenni.
Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért
A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
Az elállási jog az alábbi esetekben nem gyakorolható:
Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a
45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:
a. a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
b. olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
c. olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
d. romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
e. olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
f. olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
g. olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
h. olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett
kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
i. lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
j. hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
k. nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
l. lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
m. a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás
A fogyasztói tájékoztató jelen pontja a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése felhatalmazása alapján a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alkalmazásával készült.
Kellékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba
felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb
elévülési időben is megállapodhatnak; egy évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az Eladó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt, és bizonyítható, hogy ez nem az Ön hibájából keletkezett adatrögzítős fényképpel vagy videóval.
Termékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Amennyiben minden kétséget kizáróan nem Ön okozta a termék hibáját, kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését
kérheti.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania. A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól? A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
• a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
• a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem
volt felismerhető vagy
• a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
• a felhasználó nem rendeltetés szerűen használta a terméket
• a felhasználó nem tudja bizonyítani, hogy a terméket rendeltetés szerűen használta
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
Jótállás
Milyen esetben élhet Ön a jótállási jogával?
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.)
Korm. rendelet alapján az Eladó jótállásra köteles a rendelet 1. számú mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkek (pl.: műszaki cikkek, szerszámok, gépek), valamint az ott meghatározott körben azok tartozékai és alkotórészei (a továbbiakban – jelen pontban – együtt fogyasztási cikként hivatkozva) eladása esetén.
Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?
Jótállási jogok
Ön – választása szerint–az alábbi jótállási igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja (amennyiben az Eladó nem tud javítást eszközölni), illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. A Vásárló a kijavítás iránti igényét választása szerint az Eladó székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és az Eladó által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. A kijavítási igény kezelésére a kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet azonban speciális szabályokat határozott meg, amelyeket a „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pont alatt mutatunk be.
Érvényesítési határidő
A jótállási igény a jótállás időtartama alatt érvényesíthető, a jótállás időtartama a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerint:
a. 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,
b. 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
c. 250 000 forint eladási ár felett három év.
E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár, azonban a fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a Vásárló a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.
A jótállási határidő a fogyasztási cikk Vásárló részére történő átadásakor indul, vagy ha az üzembe helyezést az Eladó, vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha a Vásárló a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.
Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok
A kijavítás kezelésekor az Eladónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket tizenöt munkanapon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat tizenöt munaknapon belül a vásárló részére visszatéríteni. Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson. Amennyiben az Eladó nem tudja a fogyasztási cikket 30 napon belül kijavítani:
• ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben,
vagy
• amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő tizenöt napon belül ki kell cserélni, vagy
• amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincsl ehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő tizenöt napon belül visszatéríteni.
Amennyiben a fogyasztási cikk 4. alkalommal hibásodik meg a Vásárló jogosult:
• az Eladó felé kijavítási igényel fordulni, vagy
• a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni az Eladótól, vagy
• a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani
vagy mással kijavíttatani, vagy
• amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás az
Eladó költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 15.
napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs
lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell
tizenöt napon belül visszatéríteni számára.
Kivételek
A „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pont alatt írt előírások az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra,
személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint a motoros vízi járműre nem vonatkoznak.
Ezen termékek esetében is köteles törekedni azonban az Eladó arra, hogy a kijavítási igényt 15 napon belül teljesítse. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.
Mi a viszonya a jótállásnak más szavatossági jogokkal?
A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül, alapvető különbség az általános szavatossági jogok és a jótállás között, hogy a jótállás esetén a fogyasztónak kedvezőbb a bizonyítási teher. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket – a járművek kivételével – az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és
visszaszállításról a vállalkozás, vagy – a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén – a javítószolgálat gondoskodik.
Az eladó vállalása a kötelező jótállás időtartama alatt nem tartalmazhat a fogyasztóra nézve olyan feltételeket, amelyek hátrányosabbak azoknál a jogoknál, amelyeket a kötelező jótállás szabályai biztosítanak. Ezt követően azonban az önkéntes jótállás feltételei szabadon állapíthatóak meg, azonban a jótállás ebben az esetben sem érintheti a fogyasztó jogszabályból eredő -így köztük a kellékszavatosságon alapuló jogainak fennállását. Három munkanapon belüli csereigény Webáruházon keresztüli értékesítés esetén is érvényesül a három munkanapon belüli csereigény intézménye. Három munkanapon belüli csereigényt a 151/2003. (IX. 22.) Korm.rendelet alá tartozó új tartós fogyasztási cikkek esetében lehet érvényesíteni, amely szerint, ha a 3 munkanapon belül érvényesíti valaki a csereigény intézményét, akkor az eladónak ezt úgy kell értelmeznie, hogy a termék az eladáskor már hibás volt és minden további nélkül a terméket ki kell cserélnie.
Mikor mentesül az Eladó a jótállási kötelezettsége alól?
Az Eladó a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha a vásárló nem tudja minden kétséget kizáróan (fotóval, videóval) bizonyítani, hogy a hiba az átadás előtt keletkezett.
Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.
Garancia/Jótállás
A weboldalon forgalmazott termékekre nem vállalunk garanciát. A termék nem tartozik a “10/2024. (VI. 28.) IM rendelet a kötelező jótállás alá tartozó tartós fogyasztási cikkek körének meghatározásáról” törvényben foglaltak közül olyan terméknek, amire kötelező jótállás biztosított.
Abban az esetben, ha az átvétel napján kicsomagolt termék eltér a leírt minőségi kategóriától, állapottól, mérettől, vagy bármi más hibát észlet az árun, kérjük a lehető leghamarabb vegye fel velünk a kapcsolatot. A hibásnak észlelt terméket bizonyítani kell a Visszaküldési és visszatérítési szabályzat alapján.
Vevő felelősségvállalása
Vevő tudomásul veszi, hogy rendelése(i) jóváhagyásával jelen szerződést elfogadja, továbbá az itt leírtak be nem tartásával szerződésszegést követ el, melyért jogi felelősséggel tartozik. Vevő vállalja, hogy az általa jóváhagyott rendelésekben megrendelt árut tartalmazó küldemények átvételéről és kifizetéséről gondoskodik az ÁSZF-ben szereplő fizetési módoknak megfelelően. Amennyiben a küldemény kézbesítése Vevő hibájából meghiúsul, az ebből eredő többletköltségeket Vevő megtéríti Eladó számára. Ilyen esetben a többletköltség összegéről Eladó számlát állít ki.
Személyes adatok
Vevő személyes adatainak felhasználása az Adatvédelmi törvény hatályos szabályozásának értelmében történik. Eladó a Vevő adatait a szerződés teljesítése, és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetve alvállalkozóinak (futárszolgálat) átadja. Az alvállalkozók Eladó által átadott személyes adatokat semmilyen módon nem jogosultak megőrizni, felhasználni, illetve további személyeknek átadni. A megrendeléskor megadott címen Eladó ügyfeleit jövőbeni ajánlatairól, akcióiról értesítheti.
A webáruház böngészése során technikai információk kerülnek rögzítésre (például log fájlok formájában, melyek tartalmazzák a felhasználó ip címét, az időpontot, a meglátogatott oldal URL-jét), mely személyes azonosításra nem használható, de statisztikai célokat szolgál. A rendszer adatokat tárol a felhasználó számítógépén is úgynevezett sütik formájában (cookie). A sütik a felhasználó személyének azonosítására nem alkalmasak, és a munkamenet idején élnek.
A webáruház rendszer használatához a böngészőjében a cookie-k használatát engedélyezni szükséges, enélkül bizonyos funkciók működésképtelenek.
A megrendelt termékről számla készül, melynek tárolása a hatályos jogszabályokban előírt módon és ideig tárolásra kerül.
Bővebb tájékoztatást a www.bionovum.hu/adatkezelesi-tajekoztato címen talál.
Jelen dokumentum 2025.01.20-tól érvényes a visszavonásig. A változtatás jogát fenntartjuk!
(hmjm hmjm hmjm)